Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Negyedik fejezet

Negyedik fejezet,

 

amelyben Böszmerenghy Töhötömnek nemes vérvonalú rokona érkezik a Fővárosból.

Vaddisznókalandban lesz részük.

 

Böszöm, mint már annyiszor, elszunyókált a fotelban TV-nézés közben. A legédesebb álmából kopogás riasztotta fel.
  • Tessék! – kiáltott, de újabb kopogás volt a válasz.

  Kénytelen volt feltápászkodni, ezt diktálta az úri jómodor. Előbb résnyire nyitotta ki az ajtót, és rögtön vissza is csukta, annyira megrémítette a látvány. Vencze rokona állt kint, méghozzá bőrönddel. Vett egy nagy levegőt, nyájasra igazította az arcát, és most már szélesre tárta az ajtót.

 

  • Üdvözöllek, kedves rokon! – mondta úri modorral, majd rámeredt Venczére, és kitört belőle a kérdés. - Hát te hogy kerülsz ide?
  • Leléptem az autóbuszról, aztán a bal hátsó és a jobb első lábamat a jobb hátsó és a bal első elé rakogattam, ezt elég sűrűn ismételgettem, és csodák csodája, ideértem.
  • Nagyon vicces vagy. Ha-ha-ha. Tudod, hogy nem ezt kérdeztem. Ifjúkorunk óta nem vagyunk puszipajtások. Ne kívánd, hogy felidézzem, miért! Most meg beállítasz egy bőrönddel? Szó nélkül ide akarsz költözni?
  • Nem szó nélkül, beszélek én, ha kell.
  • Tudom, tudom, ismerlek jól. Ne forgasd ki a szavaimat, mert magamra zárom az ajtót!
  • Töhötöm! – fogta könyörgőre Vencze - Csak pár napról van szó, amíg jobb megoldást nem találok.
  • Jobbat? Ennél jobbat nem találsz sehol. Akkor úgy értsem, örökre a nyakamon maradsz? Nem, pajtikám! Visszafordulhatsz.
  • Nem lehetsz ilyen kegyetlen! – siránkozott Vencze.

  Böszöm sokáig mereven nézett rá.

  • Nem is vagyok - szólt végül –, ezzel akarsz visszaélni.
  • Nem élek vele vissza, meglátod, segítek mindenben – mondta, mert érezte, hogy nyert ügye van.
  • Inkább ne. Három nap, rendben?
  • És éjjel?
  • Három éjjel is. Nem több – mondta szigorúan Böszöm, majd körülnézett, hova fekhetne Vencze. – Egy ágyam van –jelentette ki.
  • Jó nekem a fotel is – szemlélte örömmel a nagyméretű, öblös bútordarabot.

  Böszöm rémülten nézett kedvenc TV-foteljára.

  • Nos, lássuk csak! Abból is csak egy van.
  • Szőnyeg? – kérdezte lehervadt reménnyel Vencze.
  • Kapsz rá egy párnát és egy takarót.
  • Igazán nagylelkű vagy, köszönöm.
  • A másik gondom - akadékoskodott tovább  Böszöm -, hogy nincs valami sok ennivalóm idehaza.

  Szomorúan rakosgatta tányérokra azt a kevésnek tartott ennivalót.

  • Töhötöm! Te ismered a környék vadászterületeit. Neked ez nem jelenthet gondot. Megyek veled vadászni.
  • Te? Életedben nem vadásztál soha. Mindig a mamád etetett. Hogy mit műveltél azon kívül, azt is tudom, hallottam híredet.
  • Taníts meg vadászni, kérlek alássan!
  • Nem lehet – vágta rá szigorúan, és máris azon törte a fejét, mit mondjon, miért nem.
  • Már nem félek az apróvadaktól, legalábbis ha velem vagy, akkor nem.
  • Errefelé sajnos csak vaddisznók vannak. Nagyon -nagyon félelmetes vaddisznók.
  • Nem bírom én ezt tovább, Töhötöm. Nagyon kérlek, taníts meg vadászni!
  • Vaddisznóra?
  • Igen. Ha neked megy, nekem is menni fog.

  Böszöm elég rémülten nézett, ugyanis még álmában sem ejtett el vaddisznót. Ezt nem árulhatta el ezek után.